Köszöntő

Kedves Kolléganők és Kollégák!

A járványügyi helyzet következményeként szokásos rendezvényünket sajnos nem tudjuk a hagyományos módon megtartani, a személyes találkozások még váratnak magukra.

Őszintén reméljük, hogy a közeljövőben normalizálódik az élet körülöttünk, a kollégákól érkező kifejezett kéréséket elfogadva, azonban jelenleg is szeretnénk továbbképzési lehetőségeket biztosítani számukra.

Ezért, az eddigi rendezvények sikerére alapozva, a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája idén virtuálisan rendezi meg szakmai továbbképző tanfolyamát. Az előadásokat 2020. november 26-tól december 15-ig tesszük elérhetővé az Update 2020 virtuális platformján, az előadások megtekintésére az adott időszak alatt bármikor lehetőségük nyílik, de az előadások csak egy alkalommal tekinthetők meg. A továbbképző tanfolyam során kifejezetten a gyakorló nőgyógyász mindennapi munkája során felmerülő kérdésekre koncentrálunk, az elmúlt év legfrissebb információit összefoglalva. A Tanfolyam kreditpontos vizsgával zárul (32 kreditpont).

A magunk részéről mindent megteszünk a kiemelkedő szakmai program biztosítása érdekében. Bízunk benne, hogy ez a fajta virtuális információátadás is hasznos lesz, bár tudjuk, hogy az élő tudományos kongresszusok, a személyes találkozások, az interaktív beszélgetések és viták hangulatát nem tudjuk helyettesíteni.

Prof. Dr. Ács Nándor igazgató                                  Prof. Dr. Bánhidy Ferenc igazgatóhelyettes